Différences entre versions de « Versbeszéd és biblikus szöveghagyomány viszonya az Apokrifben (óravázlat) (Radvánszky Anikó) »
| Ligne 11 : | Ligne 11 : | ||
s megint külön a kutyaólak csöndje.<br> | s megint külön a kutyaólak csöndje.<br> | ||
A levegőben menekvő madárhad.<br> | A levegőben menekvő madárhad.<br> | ||
| − | És látni fogjuk a kelő napot,<br> | + | És [[Versbeszéd és biblikus szöveghagyomány viszonya az Apokrifben/Látás|látni]] fogjuk a kelő napot,<br> |
mint tébolyult pupilla néma és<br> | mint tébolyult pupilla néma és<br> | ||
mint figyelő vadállat, oly nyugodt.<br> | mint figyelő vadállat, oly nyugodt.<br> | ||
| Ligne 18 : | Ligne 18 : | ||
mert nem alhatom akkor éjszaka,<br> | mert nem alhatom akkor éjszaka,<br> | ||
hányódom én, mint ezer levelével,<br> | hányódom én, mint ezer levelével,<br> | ||
| − | és szólok én, mint éjidőn <span style=" | + | és szólok én, mint éjidőn <span style="color:#22c600;">[[Versbeszéd és biblikus szöveghagyomány viszonya az Apokrifben/Fa motívum|a fa]]</span>:<br> |
Ismeritek az évek vonulását,<br> | Ismeritek az évek vonulását,<br> | ||
| Ligne 30 : | Ligne 30 : | ||
Az éjszakát, a hideget, a gödröt,<br> | Az éjszakát, a hideget, a gödröt,<br> | ||
a rézsut forduló fegyencfejet,<br> | a rézsut forduló fegyencfejet,<br> | ||
| − | ismeritek a dermedt vályukat,<br> | + | ismeritek a dermedt [[Versbeszéd és biblikus szöveghagyomány viszonya az Apokrifben/Tékozló fiú|vályukat]],<br> |
a mélyvilági kínt ismeritek? | a mélyvilági kínt ismeritek? | ||
| − | Feljött a nap. Vesszőnyi fák sötéten<br> | + | Feljött a nap. <span style="color:#22c600;">Vesszőnyi fák sötéten<br> |
| − | a haragos ég infravörösében. | + | a haragos ég infravörösében</span>. |
Így indulok Szemközt a pusztulással<br> | Így indulok Szemközt a pusztulással<br> | ||
| Ligne 46 : | Ligne 46 : | ||
a kései, keserü léptekért. | a kései, keserü léptekért. | ||
| − | S majd este lesz, és rámkövül sarával<br> | + | {{#info: Fa motívum |note }}S majd este lesz, és rámkövül sarával<br> |
az éjszaka, s én húnyt pillák alatt<br> | az éjszaka, s én húnyt pillák alatt<br> | ||
| − | őrzöm tovább e vonulást, e lázas<br> | + | <span style="color:#22c600;">őrzöm tovább e vonulást, e lázas<br> |
fácskákat s ágacskáikat,<br> | fácskákat s ágacskáikat,<br> | ||
Levelenként a forró, kicsi erdőt.<br> | Levelenként a forró, kicsi erdőt.<br> | ||
Valamikor a paradicsom állt itt.<br> | Valamikor a paradicsom állt itt.<br> | ||
Félálomban újuló fájdalom:<br> | Félálomban újuló fájdalom:<br> | ||
| − | hallani óriási fáit! | + | hallani óriási fáit!</span> |
Haza akartam, hazajutni végül,<br> | Haza akartam, hazajutni végül,<br> | ||
Version du 24 octobre 2020 à 14:43
1
Mert elhagyatnak akkor mindenek.
Külön kerül az egeké, s örökre
a világvégi esett földeké,
s megint külön a kutyaólak csöndje.
A levegőben menekvő madárhad.
És látni fogjuk a kelő napot,
mint tébolyult pupilla néma és
mint figyelő vadállat, oly nyugodt.
De virrasztván a számkivettetésben,
mert nem alhatom akkor éjszaka,
hányódom én, mint ezer levelével,
és szólok én, mint éjidőn a fa:
Ismeritek az évek vonulását,
az évekét a gyűrött földeken?
És értitek a mulandóság ráncát,
ismeritek törődött kézfejem?
És tudjátok nevét az árvaságnak?
És tudjátok, miféle fájdalom
tapossa itt az örökös sötétet
hasadt patákon, hártyás lábakon?
Az éjszakát, a hideget, a gödröt,
a rézsut forduló fegyencfejet,
ismeritek a dermedt vályukat,
a mélyvilági kínt ismeritek?
Feljött a nap. Vesszőnyi fák sötéten
a haragos ég infravörösében.
Így indulok Szemközt a pusztulással
egy ember lépked hangtalan.
Nincs semmije, árnyéka van.
Meg botja van. Meg rabruhája van.
2
Ezért tanultam járni! Ezekért
a kései, keserü léptekért.
Fa motívumS majd este lesz, és rámkövül sarával
az éjszaka, s én húnyt pillák alatt
őrzöm tovább e vonulást, e lázas
fácskákat s ágacskáikat,
Levelenként a forró, kicsi erdőt.
Valamikor a paradicsom állt itt.
Félálomban újuló fájdalom:
hallani óriási fáit!
Haza akartam, hazajutni végül,
ahogy megjött ő is a Bibliában.
Irtóztató árnyam az udvaron.
Törődött csönd, öreg szülők a házban.
S már jönnek is, már hívnak is, szegények
már sírnak is, ölelnek botladozva.
Visszafogad az ősi rend.
Kikönyöklök a szeles csillagokra –
Csak most az egyszer szólhatnék veled,
kit úgy szerettem. Év az évre,
de nem lankadtam mondani,
mit kisgyerek sír deszkarésbe,
a már-már elfuló reményt,
hogy megjövök és megtalállak.
Torkomban lüktet közeled.
Riadt vagyok, mint egy vadállat.
Szavaidat, az emberi beszédet
én nem beszélem. Élnek madarak,
kik szívszakadva menekülnek mostan
az ég alatt, a tüzes ég alatt.
Izzó mezőbe tűzdelt árva lécek,
és mozdulatlan égő ketrecek.
Nem értem én az emberi beszédet,
és nem beszélem a te nyelvedet.
Hazátlanabb az én szavam a szónál!
Nincs is szavam.
Iszonyu terhe
omlik alá a levegőn,
hangokat ad egy torony teste.
Sehol se vagy. Mily üres a világ.
Egy kerti szék, egy kinnfeledt nyugágy.
Éles kövek közt árnyékom csörömpöl.
Fáradt vagyok. Kimeredek a földből.
3
Látja Isten, hogy állok a napon.
Látja árnyam kövön és keritésen.
Lélekzet nélkül látja állani
árnyékomat a levegőtlen présben.
Akkorra én már mint a kő vagyok;
halott redő, ezer rovátka rajza,
egy jó tenyérnyi törmelék
akkorra már a teremtmények arca.
És könny helyett az arcokon a ráncok,
csorog alá, csorog az üres árok.
