Versbeszéd és biblikus szöveghagyomány viszonya az Apokrifben/Apokalipszis

Pilinszky János

Apokrif

Apokalipszis

• A szó jelentése

Apokalipszis (gör. 'kinyilatkoztatás'): 1. →Jelenések könyve. - 2. Ikgr. Azokon a ter-eken, ahol kánoni kv-nek fngadták el a Jelenések kv-ét, Krisztus istenségének ábrázolásához motívumforrás lett. Az ~ képei ker. jelképekké váltak (→Bárány imádása, →trónus, →élet forrása stb.), ill. magát Krisztust ábrázolták (→Maiestas Domini, →utolsó ítélet, Krisztus és a →huszonnégy vén). - Az óker. korból képciklusok nem maradtak fönn, de biztosra vehető, hogy az 5-6. sz. Ny-i kv-fest-ében voltak ~-illusztrációk. A kora kk. képciklusok 3 alapvető forrásra vezethetők vissza, s ennek megfelelően 3 csop-ra oszthatók: a) A 10-13. sz-ig készült spanyol kz-ok, amelyek a Szt Beatus de Liébana által írt ~-kommentárt illusztrálják. E Beatus-kz-ok mindegyikében 76 (rémületet keltő) illusztráció van. - b) Vsz. az É-i Alpok vidékén keletkezett kz-ok, egyenként 40 illusztrációval. A képek monumentálisan egyszerűek. E csop. legjelentősebbje a Bambergi ~, amely 1000 k. a reichenaui festőisk-ban készült. - c) A frank terület ÉK-i részéről származó ábrázolások. Képei gyengébbek és népszerűen elbeszélő karakterűek. - Az összes kora kk-i illusztrációra jellemző, hogy szorosan követik a szöveget, ábrázolásmódjuk inkább jelzésszerű és egyszerűsítő, főleg a term. csapások esetében. A képmezőt többnyire zónákra osztják (ég, föld, alvilág), v. a kép különböző motívumokra bomlik, melyeket egymástól függetlenül balról jobbra kell olvasni. A későbbi Ottó-korszak műv-ében ismét helyreállt az egységes kompozíció, és minden a tartalmilag legfontosabb motívum köré csoportosult. A kk. bibliakz-ok az ~ motívumai közül főleg néhány ~-teofánia ábrázolást vettek át (Maiestas Domini, a Bárány imádása, Krisztus és a 24 vén). ~-beli jelenetek föltűnnek Bingeni Szt Hildegárd látomásaiban, a →Hortus deliciarum és a →Liber floridus c. művekben is. E kz-okban a legtöbb helyet az →Antikrisztus és az →utolsó ítélet ábrázolása foglalja el. Szt Hildegárdnál e képek a cs-ság, a p-ság és a klérus korabeli bűneinek leírásához kapcsolódnak. - A gótikus kvfest. kibővítette az ~-ciklusokat azzal, hogy Szt Jánost, v. életének jeleneteit állította a képsorok élére, sőt az apokaliptikus jelenetekben is szerepeltette: v. közvetlenül részese a jelenetnek, v. egy ablakon, ill. egy falnyíláson át szemléli azt. A mondatszalagokat, amelyek a 13. sz. miniatúrákon láthatók, Szt János és egy angyal tartja. Az ~-ciklusok ált. fejlődésére az angliai Szt Albán-ktor festőisk-ja volt a legnagyobb hatással, amely a 13. sz. közepén élte virágkorát. Az isk. stílusa egy népszerű Szt János élete képeskv-nek felelt meg. János szörnyű látomásait amennyire lehetett a csoda és a kaland oldaláról mutatták be. Az ang. hagyományt leginkább fr. és holland ter-en követték. - Az ~-kz-ok között különleges helyet foglalnak el a →német lovagrend kz-ai, Henrich von Hesler (14. sz.) ném. nyelvű verses ~e. Illusztráló részébe beiktattak egy képet, melyen a lovagrend tagjai megkeresztelik a zsidókat és a pogányokat. - Épületekben is találhatók ~-ciklusok (Regensburg, Mindensztek-kpna, freskók, 1150; Assisi, San Francesco, Cimabue freskói, 13. sz. vége). A legrészletesebb sorozatnak az eredetileg 90 jelenetet tartalmazó angers-i falkárpitok számítanak (Jean de Bandol tervei szerint, 1377-80). V.J. (Magyar Katolikus Lexikon)

• Pilinszky verse az újszövetségi Jelenések könyvéhez kapcsolódik.
• További Pilinszky-versek, melyek kapcsolódnak a Jelenések könyvéhez:
  • Jelenések VIII. 7.Az első angyal megfújta a harsonát. Erre vérrel vegyes jégeső és tűz záporozott a földre. A föld harmada elégett, a fák harmada pernyévé lett, és a zöldellő fű mind elhamvadt. Jel 8, 7
  • Utószó
  • Introitusz
  • Mielőtt
  • Mire megjössz
• Vö. Németh G. Béla (1982): Az Apokalipszis közelében - Egy ősi műfaj mai rokona: Pilinszky: Apokrif. Kortárs 26(9), 1455-1465.

1

Mert elhagyatnak akkor mindenek.

Külön kerül az egeké, s örökre
a világvégi esett földeké,
s megint külön a kutyaólak csöndje.
A levegőben menekvő madárhad.
És látni fogjuk a kelő napot,
mint tébolyult pupilla néma és
mint figyelő vadállat, oly nyugodt.

De virrasztván a számkivettetésben,
mert nem alhatom akkor éjszaka,
hányódom én, mint ezer levelével,
és szólok én, mint éjidőn a faFa motívum →:

Ismeritek az évek vonulását,
az évekét a gyűrött földeken?
És értitek a mulandóság ráncát,
ismeritek törődött kézfejem?
És tudjátok nevét az árvaságnak?
És tudjátok, miféle fájdalom
tapossa itt az örökös sötétet
hasadt patákon, hártyás lábakon?
Az éjszakát, a hideget, a gödröt,
a rézsut forduló fegyencfejet,
ismeritek a dermedt vályukat,
a mélyvilági kínt ismeritek?

Feljött a nap. Vesszőnyi fák sötéten
a haragos ég infravörösében.Fa motívum →

Így indulok Szemközt a pusztulással
egy ember lépked hangtalan.
Nincs semmije, árnyéka van.
Meg botja van. Meg rabruhája van.

2

Ezért tanultam járni! Ezekért
a kései, keserü léptekért.

S majd este lesz, és rámkövül sarával
az éjszaka, s én húnyt pillák alatt
őrzöm tovább e vonulást, e lázas
fácskákat s ágacskáikat,
Levelenként a forró, kicsi erdőt.
Valamikor a paradicsom állt itt.
Félálomban újuló fájdalom:
hallani óriási fáit!Fa motívum →

Haza akartam, hazajutni végül,
ahogy megjött ő is a Bibliában.
Irtóztató árnyam az udvaron.
Törődött csönd, öreg szülők a házban.
S már jönnek is, már hívnak is, szegények
már sírnak is, ölelnek botladozva.
Visszafogad az ősi rend.
Kikönyöklök a szeles csillagokra –

Csak most az egyszer szólhatnék veled,
kit úgy szerettem. Év az évre,
de nem lankadtam mondani,
mit kisgyerek sír deszkarésbe,
a már-már elfuló reményt,
hogy megjövök és megtalállak.
Torkomban lüktet közeled.
Riadt vagyok, mint egy vadállat.

Szavaidat, az emberi beszédet
én nem beszélem. Élnek madarak,
kik szívszakadva menekülnek mostan
az ég alatt, a tüzes ég alatt.
Izzó mezőbe tűzdelt árva lécek,
és mozdulatlan égő ketrecek.Fa motívum →

Nem értem én az emberi beszédet,
és nem beszélem a te nyelvedet.
Hazátlanabb az én szavam a szónál!
Nincs is szavam.
                            Iszonyu terhe
omlik alá a levegőn,
hangokat ad egy torony teste.

Sehol se vagy. Mily üres a világ.
Egy kerti szék, egy kinnfeledt nyugágy.
Éles kövek közt árnyékom csörömpöl.
Fáradt vagyok. Kimeredek a földből.

3

Látja Isten, hogy állok a napon.
Látja árnyam kövön és keritésen.
Lélekzet nélkül látja állani
árnyékomat a levegőtlen présben.

Akkorra én már mint a kő vagyok;
halott redő, ezer rovátka rajza,
egy jó tenyérnyi törmelék
akkorra már a teremtmények arca.

És könny helyett az arcokon a ráncok,
csorog alá, csorog az üres árok.