Versbeszéd és biblikus szöveghagyomány viszonya az Apokrifben/Apokrif

Apokrif

• Apokrif: a vers a költő saját előadásában
• A szó jelentése

apokrif iratok (gör. 'rejtett, titkos' iratok): 1. a mai katolikus nyelvhasználatban azok a zsidó és ókeresztény írások, amelyeket soha nem tekintettek, még átmenetileg sem kánoninak; a protestáns teológiában a katolikus kánon →deuterokanonikus könyvei. Az ~ azt a benyomást keltik, mintha a Szentíráshoz tartoznának, mert az ÓSz és az ÚSz kanonikus kv-eivel bizonyos rokonságot mutatnak, és mert a sugalmazott kv-ek szerzői neve alatt maradtak fenn. Többnyire a Szentírás bizonyos eseményeit részletezik az olvasó épülésére és vigasztalódására, uakkor téves tanításokat is tartalmaznak. -Az ÓSz-hez kapcsolódó ~ (Kr. e. 2. sz.-Kr. u. 1. sz.): a) Elbeszélő ~: legenda jellegűek, tört-ileg nem hitelesek, de a szerző és kora felfogása kielemezhető belőlük. A fontosabbak: Jubileumok, Ezdrás harmadik, Makkabeusok harmadik könyve, Ádám és Éva élete, Mózes apokalapszise, Ádám végrendelete, Izajás mennybemenetele, A rechabiták története, Jeremiás vagy Báruk hátrahagyott tanítása, Jób végrendelete, Salamon végrendelete, Ariszteász levele, Prológus Sirák fia Jézus könyvéhez. - b) Tanító jellegű ~: etikailag az ÓSz hatását mutatják, de annak szintjét nem érik el, az ÚSz-ét pedig meg sem közelítik. A fontosabbak: Tizenkét pátriárka testamentuma, 151. zsoltár, Salamon zsoltárai, Manassze imája, Makkabeusok negyedik könyve, Utószó Jóbhoz. - c) Apokaliptikus ~: képet alkothatunk belőlük a zsidó apokaliptika és eszkatológia túlzásairól, uakkor a Krisztus születése előtti és közvetlen Krisztus utáni vallási és pol. felfogás megértéséhez jelentős adalékokkal szolgálnak. A fontosabbak: Hénoch könyve, Mózes mennybevitele, Ezdrás negyedik könyve, Báruk apokalipszise, Ábrahám apokalipszise, Ábrahám végrendelete, Illés apokalapszise, Szibillák, Prológus Jeremiás Siralmaihoz. - 2. Az ÚSz-hez kapcsolódó ~ (a Kr. u. 2. sz-tól): a) Az apokrif evangéliumok a kanonikus evang-ok hézagait igyekszenek kitölteni, csodás történeteket tartalmaznak Jézus, Mária és József életéből. Teol. felfogásuk gnosztikus eredetű. A fontosabbak: Evangélium a héberek, az egyiptomiak, az ebioniták szerint, Péter, Mátyás, Fülöp, Bertalan, Tamás, Nikodémus evangéliuma, Jakab ősevangéliuma, Pszeudo Máté-evangélium, Arab gyermekségtörténet, Józsefnek az ácsnak cselekedetei, Krisztus pokolraszállása, Mária mennyekbe való átvitele. - b) Az apokrif akták az ApCsel-ben mutatkozó „hézagokat” próbálják kitölteni, az ap-ok csodáit és utazásait írják le; az épülésre szolgáló részletek nem egyszer eretnekségeket tartalmaznak. A fontosabbak: Péter, Pál, András, János, Péter és Pál, Tamás, Fülöp, Mátyás, Barnabás apostol cselekedetei, Péter apostol beszédei. - c) Az apokrif levelek részben némelyik egyh. vélt kiváltságait igyekeznek igazolni, részben Pál ap. tanítását próbálják tovább fejtegetni, mintegy pótolva az „elveszett” Pál-leveleket. A fontosabbak: Krisztusnak és Edessza királyának, Abgarnak levelezése, Apostoli levelek, Laodíceaiaknak írt levél, Alexandriai levél, A korintusiaknak és a korintusiak által írt levelek, Pál apostol és Seneca levelezése. - M. kiadás: Vanyó II: Apokrifek. Bp., 1980. - Ikgr. A ker. műv. sok motívuma csak az ~on alapszik. Jakab ősevangéliuma és a Pszeudo Máté-evangélium Jézus gyermekkorának és Mária életének legfontosabb forrása. Már az 5-6. sz. bizánci műv-ben feltűnnek az ~ motívumai, pl. Krisztus születésének megjelenítésekor (Ravenna, Maximianus-katedra, 6. sz. közepe). A bizánci műv-ben gyakori a Mária életével kapcsolatos apokrif jelenetek ábrázolása (pl. Mária a tp. függönyén dolgozik). A Mária-kultusz 12-13. sz. fejlődésével az apokrif motívumok a Ny-eu-i műv-ben is megjelentek. Nagyon kedvelték a Pszeudo Máté részleteit és csodáit (egyiptomi menekülés, Mária halála és mennybevitele stb.). - Az apokrif aktákban elbeszélt vtságok szolgáltatták az egyes ap-ok →attributumait a 13. sz-tól. A trienti zsin. után az ~on alapuló ábrázolást korlátozták, de Máriával kapcsolatban még a barokk műv-ben is gyakori maradt. V.L. (Magyar Katolikus Lexikon)

• A vers helye az életműben: bibliográfia
• Fogadtatástörténet
• Balassa Péter: A látvány és a szavak. A Harmadnapon – huszonöt év után
• A tizenkét legszebb magyar vers: Apokrif
• Recepció:

„Tény, hogy Pilinszky egy feltámadás-verset választott kötetcímül, és így könyve formális középpontjába helyezte. Véleményünk szerint a kötet motivikusan alig kifejezett, mégis mindenütt rejtetten jelen levõ alapgondolata ama három nappal kapcsolatos, mely a kereszthaláltól a feltámadásig tart. A feltámadás radikális eseményével szembesíti a jelen történelmi-emberi világát.” (Balassa Péter: A látvány és a szavak. A Harmadnapon – huszonöt év után. Vigilia 50(1), 1985, p. 40, kiemelések az eredetiben)

⇕

„Verseiben eleinte szörnyû víziók is megjelennek, de késõbb egyre tárgyilagosabb nyelven fejezik ki a megválthatatlanság élményét.” (Béládi Miklós (szerk.): A magyar irodalom története 1945–1975. II/2. A költészet. Akadémiai Kiadó Bp., 1986, p. 565)

„A második világháború apokaliptikus tapasztalatával szemközt a megválthatatlanság alapélményét megszólaltató Pilinszky lényegében már kész poétikai formákkal lépett a nyilvánosság elé.” (Kulcsár Szabó Ernő: A magyar irodalom története 1945–1991. Argumentum Kiadó, Bp., 1993, p. 73)

„Neki nem az jelenti a legfõbb tragédiát, hogy nincs megváltás, hanem az, hogy a létbe úgy vagyunk belévetve, hogy létünk korlátai közt nem adatik meg remélhetni a megváltást szenvedéseink alól.” (Alföldy Jenő: Visszájáról a teljesség. Pilinszky: a remény eretneke. Adalékok az Apokrif elemzéséhez. Tiszatáj 2000/1. 8. – Diákmelléklet)

Pilinszky János

Apokrif

1

Mert elhagyatnak akkor mindenek.

Külön kerül az egeké, s örökre
a világvégi esett földeké,
s megint külön a kutyaólak csöndje.
A levegőben menekvő madárhad.
És látni fogjuk a kelő napot,
mint tébolyult pupilla néma és
mint figyelő vadállat, oly nyugodt.

De virrasztván a számkivettetésben,
mert nem alhatom akkor éjszaka,
hányódom én, mint ezer levelével,
és szólok én, mint éjidőn a faFa motívum →:

Ismeritek az évek vonulását,
az évekét a gyűrött földeken?
És értitek a mulandóság ráncát,
ismeritek törődött kézfejem?
És tudjátok nevét az árvaságnak?
És tudjátok, miféle fájdalom
tapossa itt az örökös sötétet
hasadt patákon, hártyás lábakon?
Az éjszakát, a hideget, a gödröt,
a rézsut forduló fegyencfejet,
ismeritek a dermedt vályukat,
a mélyvilági kínt ismeritek?

Feljött a nap. Vesszőnyi fák sötéten
a haragos ég infravörösében.Fa motívum →

Így indulok Szemközt a pusztulással
egy ember lépked hangtalan.
Nincs semmije, árnyéka van.
Meg botja van. Meg rabruhája van.

2

Ezért tanultam járni! Ezekért
a kései, keserü léptekért.

S majd este lesz, és rámkövül sarával
az éjszaka, s én húnyt pillák alatt
őrzöm tovább e vonulást, e lázas
fácskákat s ágacskáikat,
Levelenként a forró, kicsi erdőt.
Valamikor a paradicsom állt itt.
Félálomban újuló fájdalom:
hallani óriási fáit!Fa motívum →

Haza akartam, hazajutni végül,
ahogy megjött ő is a Bibliában.
Irtóztató árnyam az udvaron.
Törődött csönd, öreg szülők a házban.
S már jönnek is, már hívnak is, szegények
már sírnak is, ölelnek botladozva.
Visszafogad az ősi rend.
Kikönyöklök a szeles csillagokra –

Csak most az egyszer szólhatnék veled,
kit úgy szerettem. Év az évre,
de nem lankadtam mondani,
mit kisgyerek sír deszkarésbe,
a már-már elfuló reményt,
hogy megjövök és megtalállak.
Torkomban lüktet közeled.
Riadt vagyok, mint egy vadállat.

Szavaidat, az emberi beszédet
én nem beszélem. Élnek madarak,
kik szívszakadva menekülnek mostan
az ég alatt, a tüzes ég alatt.
Izzó mezőbe tűzdelt árva lécek,
és mozdulatlan égő ketrecek.Fa motívum →

Nem értem én az emberi beszédet,
és nem beszélem a te nyelvedet.
Hazátlanabb az én szavam a szónál!
Nincs is szavam.
                            Iszonyu terhe
omlik alá a levegőn,
hangokat ad egy torony teste.

Sehol se vagy. Mily üres a világ.
Egy kerti szék, egy kinnfeledt nyugágy.
Éles kövek közt árnyékom csörömpöl.
Fáradt vagyok. Kimeredek a földből.

3

Látja Isten, hogy állok a napon.
Látja árnyam kövön és keritésen.
Lélekzet nélkül látja állani
árnyékomat a levegőtlen présben.

Akkorra én már mint a kő vagyok;
halott redő, ezer rovátka rajza,
egy jó tenyérnyi törmelék
akkorra már a teremtmények arca.

És könny helyett az arcokon a ráncok,
csorog alá, csorog az üres árok.