Bűn és bűnhődés

Pilinszky János: Bűn és bűnhődés
Új Ember, 1965. szeptember 26.

Az alábbi olvasatok utalnak erre a szövegre: 

• Versbeszéd és biblikus szöveghagyomány viszonya az Apokrifben (óravázlat) (Radvánszky Anikó)

---

Pilinszky János

Bűn és bűnhődés

Bűn és erény, bűnös élet és erényes élet: örök és állandó témája a kereszténységnek. Gyanútlanul mégis több elképzelés él bennünk e két tartományt illetően.

Az egyik ilyen, hogy a jót és a rosszat, mint arányos, szimmetrikus ellentétpárt képzeljük el. Holott ez nem igaz. A jó döntően más és több, mint a rossz. A jó: a létezés birodalma. A rossz: a tagadásé, a nem létezésé. A jó: valóság. A bűn: képzelgés.

A jót fénynek látjuk, a rosszat sötét árnyéknak. Ez eddig igaz is. Érthetetlenül azonban a bűnös életformát sokan valami vidám kalandnak tekintik, szemben az igaz élettel, amit keserves feladatvállalásnak éreznek. S ismét már csak egy lépés a végkövetkeztetés: az üdvösség Isten kárpótlása az erényes élet sok örömtelenségéért, ahogy a kárhozat a sok vigasság végén benyújtott keserves számla csupán.

Felületes és sokban iskolás elképzelések ezek, gyümölcsei egyfajta fegyelmezésekben élő hamis pedagógiának, melynek semmi köze Isten határtalan intelligenciájában és szeretetében fogant világunkhoz, s a bűn mélységes tragikumához. Nem latinórán vagyunk, hanem a tékozló fiú drámájának közepében élünk.

A valóság pedig – ha csakugyan odafigyelünk rá – tökéletesen mást mutat, mint gyarlóságunkban fogant elképzelésünk. A realizált bűn: üresség, légszomj, tűrhetetlen unalom és szenvedés. A megvalósított jó viszont: derű, tisztaság, öröm és megkönnyebbülés. Isten nem azért hív minket a jóra, hogy örömünket vegye, hanem épp ellenkezőleg, hogy az örömben, a valódiban, ez egyedül lehetségesben részesítsen bennünket. Az igazán jók azért tudnak oly megbocsátók lenni a vétkesekkel szemben. Tudják, hogy a bűn sivatagos szenvedés. Mit irigyelnek rajta? A világosság fiai nem ismerhetik az ítélkezést, egyszerűen azért nem, mert világosan látják a bűnösök szenvedését.

Mikor gyónás után kilépünk a gyóntatószékből, megkönnyebbülésünkön és hálánkon túl a szinte ingyenes bűnbocsánatért – a derű tulajdonképp valami másért gyullad ki szívünkben. Ilyenkor ugyanis szinte kegyelmi élességgel látjuk, hogy az atyai ház az egyedüli béke, öröm és szabadság, s a tékozló bolyongás a rabság, a háború és a szomorúság számunkra. Szívünkben helyreáll a valódi értékrend, a bűn fordított és szükségszerűen hamis értékrendjével szemben.

Boldogságra lettünk teremtve. Boldogságra vagyunk hivatva. S ennek a szenvedések se mondanak ellent, mely egyenes következménye a bűnnek, s a szenvedés formájában talán a szentekre jut a legtöbb belőle. A szentek boldogságát azonban a szenvedések nemhogy elhomályosítják, hanem missziós értéket, kontúrt adnak ragyogásának, ahogy fordítva, a bűnben az öröm is körvonalát veszti.

[Digitális Irodalmi Akadémia]