Différences entre versions de « Egy lírikus naplójából (1972) »

De Rich Annotator System
(Page créée avec « <div style="background: #f9f9f9; border: 1px solid #aaa; float:right; padding: 1em; margin: 0 0 1em 1em;" class="noexcerpts"> Work of::Pilinszky János: Egy lírikus n… »)
 
m (A protégé « Egy lírikus naplójából (1972) » ([Modifier=Autoriser uniquement les administrateurs] (infini) [Renommer=Autoriser uniquement les administrateurs] (infini)))
 
(Une version intermédiaire par le même utilisateur non affichée)
Ligne 1 : Ligne 1 :
 
<div style="background: #f9f9f9; border: 1px solid #aaa; float:right; padding: 1em; margin: 0 0 1em 1em;" class="noexcerpts">
 
<div style="background: #f9f9f9; border: 1px solid #aaa; float:right; padding: 1em; margin: 0 0 1em 1em;" class="noexcerpts">
[[Work of::Pilinszky János]]: Egy lírikus naplójából (1972)<br>
+
[[Work of::Pilinszky János]]: Egy lírikus naplójából<br>
'''', , Budapest, 19 .
+
''Új Ember'', 1972. november 12.
 
</div>
 
</div>
 
{{Referencia}}
 
{{Referencia}}
Ligne 12 : Ligne 12 :
 
'''Egy lírikus naplójából'''
 
'''Egy lírikus naplójából'''
  
 +
Amikor a tékozló fiú elment hazulról, romantikus volt, amikor hazatért, klasszikus. Amikor elment, áldozatául esett tér és idő játékának, és csupán amikor hazatért, értette meg végül, hogy a szabadság, amit keresett, mindenütt jelen van – vagy sehol sincs jelen.
  
 +
A szabadság romantikus értelmezője kilátástalan bolyongásra és keresgélésre van ítélve. Szabadság csak a szeretetben létezik, s a szeretet mindenben megtalálhatja tárgyát és vele együtt szabadságát, de elsősorban ott és abban, ami adott, ami eleve az övé. Ennek szimbóluma az Atya, az atyai ház. A megígért paradicsom, ami semmiképp se mesebeli sziget, hanem örökös és kifogyhatatlan hazatalálás.
  
 +
„Meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk” – íme a nosztalgia és a szeretet valóban autentikus iskolája. Az egész Evangélium erről szól, ennek az utazásnak a menetrendje. A romantika horizontális bolyongásával szemben egy vertikális utazásra hív meg, egyenesen a lét szívébe, vagyis az egyedül érdemes utazásra.
 +
 +
Hasonlóan a művészethez, még az imában is létezik egy romantikus és egy klasszikus változat. A romantikus imádkozó mindig kér: ilyen vagy olyan változást. Míg a klasszikus erőért könyörög, azért, hogy bármi jöjjön is, egyként legyen ereje elviselni a jót és a rosszat, a szerencsét és a csapást. („Legyen meg a te akaratod.”) [[Versbeszéd_és_biblikus_szöveghagyomány_viszonya_az_Apokrifben/Tékozló_fiú#1b|Bizonyos értelemben mindannyian tékozló fiúk vagyunk, mégis azzal a különbséggel, hogy egyesek már a visszafelé vezető úton járnak.]]
 +
 +
Időről időre választanunk kell, vélte Kierkegaard, de ha valóban szabadon választunk, mindig azt választjuk, amiben élünk. Ennek a gondolatnak mélyén természetesen az a meggyőződés él, hogy az „adott körülmények” kényszere a legalkalmasabb arra, hogy rászorítson bennünket a ''látszat'' átlépésére, s az adott világ síkjáról a szeretet és a realitás mögöttes birodalmába kalauzoljon. Szeretet nélkül ugyanis nincs realitás, nem lehet valóságélményünk. Ismert, hogy a legszerencsésebb élethelyzetben is követhet el valaki öngyilkosságot, s a szerencsétlenség fenekén is megtapasztalhatja a boldogságot: hazatalálhat, sok-sok bolyongás után végre ismét átlépheti az atyai ház küszöbét, de most már egyszer s mindenkorra.
 +
 +
 +
<small>
 +
<nowiki>[</nowiki>[https://konyvtar.dia.hu/html/muvek/PILINSZKY/pilinszky00373/pilinszky00856/pilinszky00856.html Digitális Irodalmi Akadémia]<nowiki>]</nowiki>
 +
</small>
  
 
[[Category:Olvasmányok]]
 
[[Category:Olvasmányok]]
 
{{#set: Cited by=Versbeszéd és biblikus szöveghagyomány viszonya az Apokrifben (óravázlat) (Radvánszky Anikó)}}
 
{{#set: Cited by=Versbeszéd és biblikus szöveghagyomány viszonya az Apokrifben (óravázlat) (Radvánszky Anikó)}}

Version actuelle datée du 25 octobre 2020 à 08:52

Pilinszky János: Egy lírikus naplójából
Új Ember, 1972. november 12.



Pilinszky János

Egy lírikus naplójából

Amikor a tékozló fiú elment hazulról, romantikus volt, amikor hazatért, klasszikus. Amikor elment, áldozatául esett tér és idő játékának, és csupán amikor hazatért, értette meg végül, hogy a szabadság, amit keresett, mindenütt jelen van – vagy sehol sincs jelen.

A szabadság romantikus értelmezője kilátástalan bolyongásra és keresgélésre van ítélve. Szabadság csak a szeretetben létezik, s a szeretet mindenben megtalálhatja tárgyát és vele együtt szabadságát, de elsősorban ott és abban, ami adott, ami eleve az övé. Ennek szimbóluma az Atya, az atyai ház. A megígért paradicsom, ami semmiképp se mesebeli sziget, hanem örökös és kifogyhatatlan hazatalálás.

„Meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk” – íme a nosztalgia és a szeretet valóban autentikus iskolája. Az egész Evangélium erről szól, ennek az utazásnak a menetrendje. A romantika horizontális bolyongásával szemben egy vertikális utazásra hív meg, egyenesen a lét szívébe, vagyis az egyedül érdemes utazásra.

Hasonlóan a művészethez, még az imában is létezik egy romantikus és egy klasszikus változat. A romantikus imádkozó mindig kér: ilyen vagy olyan változást. Míg a klasszikus erőért könyörög, azért, hogy bármi jöjjön is, egyként legyen ereje elviselni a jót és a rosszat, a szerencsét és a csapást. („Legyen meg a te akaratod.”) Bizonyos értelemben mindannyian tékozló fiúk vagyunk, mégis azzal a különbséggel, hogy egyesek már a visszafelé vezető úton járnak.

Időről időre választanunk kell, vélte Kierkegaard, de ha valóban szabadon választunk, mindig azt választjuk, amiben élünk. Ennek a gondolatnak mélyén természetesen az a meggyőződés él, hogy az „adott körülmények” kényszere a legalkalmasabb arra, hogy rászorítson bennünket a látszat átlépésére, s az adott világ síkjáról a szeretet és a realitás mögöttes birodalmába kalauzoljon. Szeretet nélkül ugyanis nincs realitás, nem lehet valóságélményünk. Ismert, hogy a legszerencsésebb élethelyzetben is követhet el valaki öngyilkosságot, s a szerencsétlenség fenekén is megtapasztalhatja a boldogságot: hazatalálhat, sok-sok bolyongás után végre ismét átlépheti az atyai ház küszöbét, de most már egyszer s mindenkorra.


[Digitális Irodalmi Akadémia]